2008. február 15.

                   Szenvedélyem a játékgép

                        Az Addiktológia és Drogambulancia sorozata - A dohányzástól a heroinig

A címben leírtak éveken keresztül igazak voltak egy a szentesi addiktológián kezelésben résztvevő, középkorú férfira. Igaz, előbb másfél évtizeden keresztül nem a játékgépekről szóltak hétköznapjai, hanem leszerelésétől, körülbelül 25 éves korától kezdve 40 éves koráig alkoholizmussal küzdött.

Mint elmondta: családi problémái voltak, majd ennek eredményeként magányos lett, s elkezdett inni. Később függősége is kialakult, szeszesital nélkül létezni sem tudott. Arra is volt rendszeresen példa, hogy fél liter tömény itallal indította a napot. Már nagyon rosszul érezte magát, s az egyik szilveszteren elhatározta, hogy abbahagyja az ivást. Gyógyszeres segítségre volt szüksége és hatalmas akaraterőre, mégis nagy szenvedést okozott a folyamat. Majd helyreálltak fizikai és anyagi problémái is. Ha volt egy kis felesleges pénze, akkor szórakozni ment, mivel nem ivott alkoholt, elkezdte a játékgépekbe dobálni pénzét. Így indult az aktív játékgépezés, mely öt évig tartott életében.

- Az elején nyerő szériám volt, s ez ösztönzött. Majd veszíteni kezdetem, és vissza akartam nyerni a pénzt. Sokáig negatív szériám volt, néha egy kis nyereménnyel. Hát folytattam a játékgépezést. Tízből ha egy kör bejött, akkor már azt hittem, hogy jól megy. Volt, hogy 50 ezer forintot is nyertem, de addigra már több százezer forintos mínuszom volt. Amit nyertem, azt másnap mind eljátszottam. Volt szisztémám, s csak a pókergép érdekelt, mert abban van egy kis logika. Egyre nagyobb tétekkel játszottam, hiszen alacsony tétekkel minimális a nyeremény. Nagy tétekkel azonban pillanatok alatt el lehet játszani a havi fizetést. Elég napi pár percet, maximum fél órát eltölteni gépezéssel ahhoz, hogy abszolút ne legyen pénzünk. A végére már a vacsorát is úgy vettem, hogy minimális pénzbe kerüljön, így többet játszhattam. Volt olyan ember is, aki az autóját is otthagyta egy limitálás után - mesélte a szenvedélybeteg férfi, aki a szenvedély mellet egyre inkább szükségből is játszott. Anyagilag csődbe jutott, nőttek adósságai, a fizetését és a külön munkáért vállalt pénzét is eljátszotta. Sőt zálogházba vitte mindenét, pedig előtte hosszú évek alatt technikailag elég jól felszerelte a házát. Semmilye sem maradt, több millió forintot szórt el, a játékgépezéssel elveszítette a házát. Majd elhatározta, hogy az addiktológiához fordul segítségért. Már két éve rendszeresen jár oda. Mint elmondta, tudatossá vált benne, hogy beteg. Gyógyszerekkel, antidepresz-szánsokkal is kezelték, hiszen a leszokás közben állandóan szorongott, depressziós volt. - Nagyon sokat jelentettek számomra az addiktológián lefolytatott beszélgetések. Most már úgy érzem, hogy kilábaltam, nem érzem magam függőnek. Párkapcsolatban élek, olyan nő van mellettem, aki mindenben segít. Ösztönöz arra, hogy ne játékgépezzek. Nyugdíjasként pedig érzem, hogy mennyit ér egy-egy forint. Alkalmi munkákat is vállalok. Most is beleférne az életembe a szerencsejáték, de nem éri meg játszani - mondta a férfi, aki két éves kezelés közben versekbe is foglalta érzéseit. Az egyikben ezt írja:

"Mondd, mit tegyek, ha a tudatom nem határozza meg a lényemet, / Mondd, mit tegyek, ha a gépek zaja, csillogása már kényszer, s nem élvezet, / Mondd, mit tegyek, ha e kényszer miatt elvesztettem mindenemet, / Mondd mit tegyek, ha a szekrénybe nemhogy kenyér, de morzsa sincs már, / Mondd, mit tegyek, ha üres zsebeimet befoltozni is kár, / Mondd mit tegyek, ha ébredés után nem öröm, csak szenvedés vár, / Mondd, mit tegyek, ha szívem tele szenvedéssel, s örömnek hely nincs már. / Mondd, mi tegyek, hogy szépnek lássam a szépet és örüljek a fénynek, Ó, mondd, mit tegyek, hogy a sötétből a fényre érjek már!"

Cseh-Lakos