2008. május 16.

  Pénzgyűjtés vagy szenvedély

                       Az Addiktológia és Drogambulancia sorozata - A dohányzástól a heroinig

Életünk szerves részét alkotja, napjaink több óráját is kitölti a munka, melynek a szükséges pénz megszerzése a célja normális esetben. Egyes embereknél azonban szenvedéllyé, mániás tevékenységgé is válhat, drogként funkcionálhat, s háttérbe szorulhat mögötte a magánélet, eltűnhetnek a társas kapcsolatok.

- Éveken át féltem attól, hogy teljesen értéktelennek néznek az emberek. Ebben több évig tartó párkapcsolatom is szerepet játszott, egykori kedvesem elhitette velem, hogy közös barátaink csak hozzá kötődnek. Közben anyagi problémáink is voltak, több munkahelyen is dolgoztunk egyszerre. Kicsit túlhajtottam magam. Majd vége lett kapcsolatunknak, s az érzéseim elől teljes mértékben a munkába menekültem. Napi 16-18 órát töltöttem munkahelyi feladataim elvégzésével, hétvégén is dolgoztam. Úgy éreztem, hogy a teendőkön kívül az életem teljesen feleslegessé vált. Kerültem a társaságot, mivel sokszor észrevettem, hogy a beszélgetések közben is folyamatosan elkalandoznak gondolataim, s ismét teendőimet gondolom át előre. Nem tudtam magamról, az érzéseimről, kívánságaimról és céljaimról beszélni, emellett azonban mások élete sem igazán érdekelt. Felesleges időtöltésnek, elpazarolt óráknak véltem a baráti összejöveteleket, melyek közben arra gondoltam, hogy igazából senki sem venné észre, ha eltűnnék. Úgy éreztem, hogy munkahelyemen csak akkor végzünk százszázalékos munkát, ha ellenőrzöm kollégáimat. Családtagjaimmal is megromlott a kapcsolatom, hiába jelezték, hogy szeretnének több időt velem tölteni, a munkára és a pénzkeresésre fogtam az időhiányt. Persze közben nem foglalkoztam a pénzköltéssel, nem okozott örömöt a vásárlás, a kirándulások, a nyaralás vagy egy új autó megszerzése nem motivált - emlékezett vissza betegségének időszakára egy ma 40 éves helyi férfi.

Majd elmondta, hogy a feladatok maximális teljesítése miatt már hetekkel előtte szorongott, folyamatosan eszébe jutott, hogy mennyi mindent kell még csinálnia. Ha elment néhány szabadnapra, akkor arra gondolt, hogy lemarad valamiről, ha nincs benne az élet sűrűjébe, nem ő koordinálja a folyamatokat. Közben eltávolodott ismerőseitől és barátaitól, életét a munkának rendelte alá, és agresszivitást váltott ki belőle, ha mások akadályozták ebben. Egyre többet vállalt, de egyre fáradtabb volt. Hétről-hétre nehezebb volt összeszednie magát ahhoz, hogy maximalizmusát kielégítse, feladatait valóban precízen elvégezze, s megfeleljen a saját maga iránt támasztott elvárásoknak. A fizikai kimerültség mellett pszichikailag is fáradni kezdett, véleménye szerint csökkenő teljesítménye és tehetetlensége miatt egyre ingerültebbé vált. Sokat veszekedett, kiabált a környezetében élőkkel, végül már egészségügyi tünetek is jelezték számára, hogy valami abszolút nincs rendben. Kimerült és ettől állandóvá vált kezének reszketése. Sokszor mellkasi fájdalmak, illetve fejfájások gyötörték. Számtalanszor már a fájdalomcsillapítók sem hatottak, alvással pedig nem tudott túljutni egy-egy fejfájáson, hiszen annyira felpörgött, hogy nem volt képes mélyen aludni. Jót sohasem álmodott, reggelente fáradtabban ébredt, mint ahogyan lefeküdt. Allergiás tüneteket is észrevett magán.

- A legrosszabb a has- és gyomorfájás volt, amelyet természetesen emésztési zavarok is kísértek. Előfordult, hogy órákra begörcsölt a gyomrom, s a gyógyszerek, görcsoldók sem segítettek. Erre az időszakra már általánossá vált feledékenységem, koncentrációs nehézségek lettek úrrá rajtam és hangulatváltozás jellemezte kedélyemet. Szorongtam és sohasem találtam a helyem. Nem esett semmi sem jól, nem tudtam semminek sem örülni. A fizikai panaszaim miatt fordultam először orvoshoz. Éreztem, hogy teljesítőképességem végső határára jutottam. A kezelések alatt azonban sok dolgot megtanultam. Például azt, hogy ha valaki sokat bír, akkor még több terhet nyomnak rá munkahelyén. Azt is megjegyeztem, hogy mindenkinek meg kell tanulnia lassítani, nemet mondani a feladatokra és a túlzott elvárásokra. Fontos az is, hogy a munkatempó egyénre szabottan megfelelő legyen, s érezzük a munka közben, hogy elég erőnk van a feladatvégzés befejezéséhez - mondta el lapunknak a gyógyulófélben lévő beteg.

Cseh-Lakos Ilona